Barátaim, ismerőseim gyakran kérdezgetik tőlem: te mikor leszel a tévében, hiszen politológus vagy? Ilyenkor mindig eszébe jut az embernek, hogy Magyarországon miért alakult úgy, hogy a közvélemény többsége számára a politikai elemző az az öltönyös pasas, aki elmondja, hogy mit kell gondolni az aznapi politikai nyilatkozatról, vagy intézkedésről.

Sajnos ennek nem az az oka, hogy ismerőseim, vagy a közvélemény tájékozatlan lenne és nem ismerné ennek a szakmának területeit. Az ok sokkal inkább az, hogy a politikai elemzés, mint mesterség csak nyomokban létezik Magyarországon. A kialakult intézetek egy része egyértelműen valamelyik párthoz kötődik, annak ideológiai szócsöve, amely minden kritika nélkül visszhangozza az adott erő politikai megnyilvánulásait. Az írások többsége „impresszionista”, vagyis az adott szerző egész egyszerűen, mindenféle műfaji, vagy módszertani megalapozás nélkül leírja, hogy mik a benyomásai, mit gondol az adott jelenségről.

Amennyiben a politológusok azt szeretnék, hogy szakmájuk az egész közvélemény számára láthatóan hasznos legyen akkor meg kell újítanunk a műfajt, át kell gondolnunk eddigi megközelítéseinket szakmánk tárgyához. Bombasztikus publicisztikákkal, hangzatos kinyilatkoztatásokkal könnyen sikert, ismertséget lehet szerezni, azonban mi magunk is felelősek vagyunk, hogy az olvasó kizárólag erre „harap”. A hosszabb, mélyebb problémákat boncolgató írások tökéletesen elkerülik nemcsak a hírfogyasztók, hanem a média figyelmét is. Alig-alig születik olyan írás, amely jól olvasható, érdekes, ugyanakkor szilárd módszertan, elméleti keret áll mögötte.

Elemzéseink jórésze kimerül a napi aktualitások kommentálásában. Úgy teszünk, mintha nem létezne külföld, amelyekkel érdemes összevetni a hazai folyamatokat. Úgy teszünk, mintha nem létezne közeli, de méginkább távoli múlt, amelyekből tendenciákat rajzolhatunk meg a jelen eseményeire vonatkozóan. Az angolszász politológia évszázados eredményeit, szakmai standardjait szinte nem is hasznosítjuk, a magyar parlamentarizmus tanulságairól tudomást sem veszünk, miközben a politikusoktól nyugati magatartást és értékrendet várunk.

A magyar politológiát meg kell újítani, az elemzést ki kell emelni az „itt és most” közegéből, vizsgálódásaink módszereinek tükrözni kell a nyugat-európai, angolszász politológia kurrens eredményeit. Szélesítenünk kell az elemzési horizontunkat, nem kizárólag a pártokkal, vagy a kormánypolitikával szabad foglakozni. Olyan területek felé kell nyitnunk, mint a szociológia, a közgazdaság vagy akár a természettudományok.

Mindenekelőtt azonban önreflexióra van szükségünk, hogy hiányosságainkat, hibáinkat képesek legyünk egyáltalán tudomásul venni.