Nahalka István (60) egyetemi oktató, tanár- és pedagógia szakosok oktatásában vesz részt. Kutatásokat a természettudományos nevelés, az oktatás méltányossága, a tanulás folyamata körében végzett elsősorban. Számos oktatásfejlesztés folyamatnak volt résztvevője, ezek közül kiemelkednek azok a munkálatok, amelyek egy komprehenzív iskolarendszer magyarországi létrehozása érdekében szerveződtek. Jelenleg tevékenységének egy része a Hálózat a Tanszabadságért szervezethez köti, illetve egyik kezdeményezője az Agóra Oktatási Kerekasztal tevékenységének.
Az alábbi szöveget a szerző közvetlenül a Méltányosság Köznevelés Projektjébe írta.
Sokan vagyunk, akik azt hittük, az „Oktatás vagy nevelés?” kérdés nem lehet már téma az oktatásról folyó közbeszédben. Tévedtünk. Újra érveket hallunk annak alátámasztására, hogy az oktatással szemben a nevelésre kellene a hangsúlyt helyezni. Mintha nem ismételtük volna annyiszor, hogy amikor a pedagógus tanít, akkor egyben nevel is, hiszen értékeket formál, minden pedagógiai „mozdulatával” magatartást alakít. Azt hittük érthető, minden oktatási mozzanat egyben nevelési is, így a kettőt egymással nem lehet szembe állítani, és semmilyen „versenynek” nincs helye a kettő között. Nem mindenki fogadta el az oktatásról megszólalók közül, sőt, azok sem mind, akik az országos politika szintjén döntési helyzetben voltak, illetve vannak.
Lapos igazságokat lehetne sorolni, ha most újra elismételném azokat az érveket, amelyek a nevelés és oktatás egymással szembe nem fordíthatóságáról szólnak. Nem teszem. Van azonban valami, ami mégis izgalmas lehet e kérdésben. Akik számára oly fontos lett az utóbbi időben újra a nevelés, pontosabban: akik ismét szembe kívánják állítani az oktatással, egyáltalán mit gondolnak a nevelésről? Mi a tartalma számukra a köznevelésnek? E tekintetben alapvetően kétféle markáns, modellszerű nézetrendszert lehet leírni.
Az egyik nézetrendszer a nevelést valamilyen tartalmak közvetítésének tartja. Hányszor leírták már azt a mondatot, hogy „A nevelés értékközvetítés”! Valamifajta jól meghatározott értékeket „ad át”, közvetít az iskola. Vitatkozni ugyan lehet azon, hogy mik is ezek az értékek – érvelnek e nézetrendszer hívei –, de a lényeg, hogy egy alaposan kialakított értékrendszer vezérli a nevelési folyamatot, ha a tartalmát figyeljük. Az erkölcsi nevelés valamilyen erkölcsnek a gyermekekbe, fiatalokba való átplántálása. A magatartás formálása a társadalom által elvárt viselkedés megfelelő elsajátítása, a normák megtanulása és követése. A pedagógus pontosan tudja, mi ez a tartalom, és az a feladata, hogy jó módszerekkel az értékeket a növendékeibe „belenevelje”.
Lehettek bármilyenek azok az értékek, amelyeknek közvetítését feladatként fogalmazták meg maguknak a pedagógusok és vezetőik, e nézetrendszer mégis a szabadságnak a nevelés folyamatában történő megtagadását jelentette. A történelemben az esetek nagy részére jellemzően a közvetíteni kívánt értékrendszerek határozottan az éppen uralkodó ideológiának feleltek meg. Az oktatási rendszerek irányítói és a pedagógusok ezt vagy többé-kevésbé nyíltan vállalták, vagy úgy rejtették el a valódi szándékokat, hogy az iskolában a nevelés tartalmát általános, örök emberi értékekben határozták meg. A normákat, a szabályokat vitathatatlanokká tették, a nem követést szankcionálták. A dolgos, erkölcsös, és behódoló alattvaló neveléséről van tehát szó, még azokban az esetekben is, amikor amúgy az iskola, a pedagógus igyekszik ma korszerűnek mondott, tevékenységközpontú és gyermekbarát módszerekkel „átadni” mindent, amit átadni gondol.
Mi az alternatíva? A másik nézetrendszer hívei nem hisznek az értékek átadásában, közvetítésében, mert nem hisznek abban sem, hogy ez egyáltalán lehetséges. Bár a nevelés során zajló indoktrináció sikeresnek tűnik, valóban lehet az iskolában csupán befogadó szerepet vállaló tanulókat „gyártani”, azonban tudjuk, a hétköznapi nevelési folyamatban megtapasztaltuk százezerszer, és történelmi ismereteink is azt mondják, hogy a folyamat csak részlegesen lehet sikeres a nevelők céljait tekintve. Nagyszámú diák lesz engedetlen, az iskolai fegyelmezési problémák permanens fennmaradása is figyelmeztető, és a látszat szintjén megmaradó behódolás, az értékek, a szabályok, a normák elfogadásának tettetése pedig felmérhetetlen arányú.
Az alternatíva nem más, mint a választás lehetőségének megadása. Az iskola feladata nem az, hogy a nevelés során valamifajta értékrendet, egy adott értékrendszert közvetítsen. A tanulók elé kell tárnia, hogy milyen döntéseket kell meghozniuk, milyen lehetőségek állnak előttük, de a legfontosabb feladat: meg kell tanítani őket dönteni. És milyen furcsa: ez egyben tanítás is. Hogy tudjam, mik között választhatok, milyen lehetőségeim vannak, ha meg kívánom formálni a saját értékrendemet, akkor biztos tudással kell rendelkeznem ezekről a lehetőségekről.
Az ember konkrét viszonyok között él, környezete elvárásokat fogalmaz meg vele szemben, a konkrét gyakorlatában szabályokkal találja magát szemben. A nevelés dolga nem az, hogy ezeket a helyzeteket, a bennük a szereplők által megfogalmazott, és persze pedagógiailag „éteri” értékekké és normákká transzformált elvárásokat prelegáló módon elmondja, hogy a tanulók megjegyezhessék azokat. A szituációkkal, a többi ember elvárásaival, a lehetséges szerepekkel, a cselekvés lehetőségeivel magában a gyakorlatban kell megismerkedni. Át kell élni, hogy miképpen formálódik bent az értékrend a már meglévő világlátás és a valóságos tapasztalatok kölcsönhatása során. Értékeinket valóságos gyakorlatunkban magunk konstruáljuk.
Az ember kultúrák hordozója is, a családból, szűkebb és tágabb társadalmi környezetéből már hoz magával az iskolába is értékeket, szabályokat, normákat, viszonyulásokat. Hogy azok mennyire tudatosan és konstruktív módon formálódtak meg, annak a kérdése, hogy milyen az a környezet. Ám nem létezőnek tekinteni ezt a már megformálódott rendszert, világlátást az iskolában súlyos hiba. A tanuló ember nem előzmények nélkül formálja tovább saját értékrendjét, belső világa, tudata ebből a szempontból sem azonosítható egy üres lappal. Az értékek konstrukcióját szem előtt tartó nevelés ezt tudja, és maximálisan figyelembe is veszi.
Az értékek tudatos és aktív konstrukciója a feltétele annak is, hogy az iskolai diákok értelmes módon készüljenek társadalmi szerepekre, állampolgári létre, politikai, közéleti tevékenységre. Az értékrendszerét tudatosan maga formáló ember, aki már az iskolában megkapta ehhez a megfelelő teret és segítséget, kevésbé csapható be, tudatosabban viszonyul a környezete társadalmi, politikai, gazdasági jelenségeihez, és talán racionálisabban tud dönteni. Pontosan erre lenne szükségünk.
Ha szeretnél többet megtudni a Köznevelés Projektről látogass el Facebook oldalunkra!
Utolsó kommentek