Szabó Andrea az ELTE-n végezte szociológiai és politikatudományi tanulmányait. Politikatudományból doktorált. Fő szakterülete az ifjúságkutatás. Egyik kitalálója és három hullámon keresztül vezető kutatója az „Ifjúság” nagymintás ifjúságkutatási sorozatnak. Szerkesztője és szerzője többek között azArctalan (?) nemzedék, a Részvétel, képviselet, politikai változás, az Ifjúság2000, az Ifjúság2004, és az Ifjúság2008 köteteknek. Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének munkatársa és az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet adjunktusa.

A Méltányosság Politikai Elemző Központ kért fel, hogy „Az Egymilliárd Nő Ébredése” esemény kapcsán indított blog-sorozatukra készítsek egy rövid elemzést. Az elemzésem apropója, egy január végi hír, miszerint

Kiléptek a nőket képviselő civil szervezetek a családon belüli erőszak elleni törvényjavaslaton dolgozó civil munkacsoportból. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, a PATENT Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a MONA Alapítvány azért döntöttek így, mert úgy érzik, hogy a munka során szakmai szempontjaikat nem tudták érvényre juttatni. „A munkacsoport működését többször antidemokratikusnak találtuk, például a kormányzat számára a munkacsoport által megküldött anyagok több esetben nem konszenzus eredményei voltak” – írták tegnapi nyílt levelükben. Népszabadság Online 2013. január 23. http://nol.hu/belfold/20130123-elakadt_a_jogalkotas

Álláspontom szerint, az, hogy a létező demokrácia elmúlt 23 évében nem sikerült elfogadni egy olyan jogszabályt, amely egyértelműen, tételesen tiltja és bünteti a családon belüli erőszakot sok ok mellett a magyarországi női politikai lobbi gyengeségének is a következménye. Rövid elemzésemben nem tudok a téma minden aspektusára kitérni, ezért csak két fontos tényezőre szeretném felhívni a figyelmet.

  1. 1.      A nők részvétele a politikai döntéshozatalban

A Politikatudományi Szemle legfrissebb, 2012/4. számában Várnagy Réka és Ilonszki Gabriella politológusok kiváló írást tettek közzé a nők politikai részvételéről.[1] Bár statisztikai tény, hogy a magyar társadalom többsége nőkből áll, mégis az anyag empirikus adatokkal bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben a női képviselet téren mit sem javult a helyzet. A 2010-es országgyűlési választásokat követően Magyarország a 114. (!) helyen állt a női képviselet szempontjából összeállított világranglistán. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a női politikusok csekély arányban jutnak be a parlamentbe, de már képviselő jelöltségig is csak nagy nehézségek árán jutnak el. Sőt, a helyi politika szintjén is komoly esélyhátrányok mutathatók ki. Megrendítő az az adat, miszerint a 2010-es önkormányzati választásokon a 10 000 főnél nagyon településen mindösszesen 10, azaz tíz polgármesternőt választottak meg. Mondhatnák az ellendrukkerek, hogy a pohár félig tele van és nem félig üres, hiszen 1990-hez képest a nagyobb lélekszámú településeken megduplázódott a női polgármesterek száma, de ezt a 10 főt nehezen lehetne a női politikai egyenjogúság sikertörténeteként aposztrofálni. A tanulmány alapján tényként állítható, hogy a pártpolitika által uralt mezőben a női közszereplőknek vajmi kevés lehetősége, esélye adódik a „nagypolitika csinálásra”.

Vajon milyen tényezők húzódnak meg e mögött? Miért nem tekintik a férfiak egyenlő félnek a nőket és a női politikusokat? Rövid elemzésem második felében ennek szociológiai hátterére mutatok rá.

  1. 2.      A nők a politikáról

Állításom az, hogy a politika „elférfiasodása” – elsősorban szocializációs okok miatt – már korai életkori szakaszban elkezdődik. 2012-ben készült egy kvalitatív, pilot vizsgálat politológus – tehát a politikához egyébként az átlag fiatalhoz képest nagyságrendekkel nagyobb affinitással rendelkező – egyetemi hallgatók körében politikai nézeteik kialakulásával kapcsolatban. Jelen tanulmány szerzője által irányított vizsgálatból kiderült, hogy ebben a kitüntetett csoportban is a férfiak sokkal korábban kezdenek el érdeklődni a politikai kérdések iránt, sokkal hamarabb kezdődik a politikai önképük kiérlelődése, mint a nőké. Egy 1-től 5-ig terjedő skálán kellett értékelniük a hallgatóknak, hogy különböző életkori szakaszokban – 14, 16, 18 és 20 évesen –mennyire érdeklődtek a politika iránt és mennyire voltak „kiérlelt” politikai nézeteik. A vizsgált férfiak körében 14 éves kortól statisztikailag releváns módon magasabb a politikai érdeklődés átlaga és politikailag sokkal kikristályosodottabb nézetekkel rendelkeznek, mint a hasonló korú nők. Nem véletlen, hogy aztán a nagypolitika előszobájának tekintett szervezeti networkben is jóval nagyobb arányban vesznek részt. Így könnyebben kerülnek kapcsolatba pártokkal, politikusokkal, más közszereplőkkel, hamarabb létesítenek olyan személyes nexusokat, kapcsolati tőkét, amelyek elengedhetetlenek a pártpolitikussá, illetve döntéshozóvá váláshoz. A kérdés – nagyon egyszerűen fogalmazva – már a közoktatásban eldől. Sajnálatos, de tényszerű, hogy mindaddig, amíg a középiskolai állampolgári nevelés és az állampolgári szocializáció nem tudja érdemben felkelteni a lányok figyelmét is a politikai tematikák iránt, tehát addig, míg nem lesz tömeges méretű igény, hogy saját maguk is nagy számban részeseivé váljanak a politikai életnek, addig a nők ki lesznek téve a jelenlegi viszonyok negatív következményeinek: vagyis a férfiak által uralt pártpolitika dönti el az őket érintő ügyeket.



[1] A tanulmány forrása: http://www.poltudszemle.hu/szamok/2012_4szam/Poltud_Szemle_2012-04.pdf. Utolsó letöltés: 2013. január 30.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

https://www.facebook.com/pages/M%C3%A9lt%C3%A1nyoss%C3%A1g-Politikaelemz%C5%91-K%C3%B6zpont/94208108737?v=wall